Rólunk
Nevem: Nagy Timea, 23 éves vagyok, Kolozsváron élek majdnem 5 éve. Végzetségemet tekintve szabad idő program tervező, de jelenleg egy kolozsvári óvodában tevékenykedem bölcsöde csoportban. Ezt a lehetőséget köszönöm Istennek,aki ebbe az irányba terelt, az óvoda vezetőségénet, akik bizalmat szavaztak nekem.
Ha egy mondatba kellene megfogalmazni hogy mivel is jár a munkám ez lenne: Reggeltől délutánig játszunk, mondókázunk, kicsit alszunk, s hogy a jó hangulat mindig meglegyen folyamatosan énekelünk.( Innen is ered a Tapsolgató mint név). Játszunk, mert játszva tanulunk, mondokázunk hogy tanuljuk anyanyelvünket, alszunk, hogy nagyra nőjünk, és ha ez mind megvan akkor akarva akaratlanul éneklős kedvünk kerekedik.
De megvalom, hogy én is nagyon sokat tanulok ez időben: konfliktuskezelést, kompromisszumképességet, megérteni egy másik emberkét szavak nélkül, , önzetlen barát lenni, aki mindig tetrekész, és aki mindig meggondolt, türelmes.
De hogy mi is motivált arra, hogy ebből egy Blog szülessen?
Amikor igent mondtam erre az ajánlatra kifejezetten lelkesen tettem, akkor még nem látva bizonyos problémákat mint: lecketerv készités, kézimunkás tevékenység egy 1- 1.5 korosztályos gyereknek, különböző tematikák feldolgozása, lebonyolitása és még sorolhatnám. Ekkor rengeteg időt töltöttem kereséssel, olvasással de akkor is ritka volt, hogy pont olyat találtam volna ami a korcsoportnak megfeleljen igy mindig volt egy ötletfoszlány és abból hoztam ki valamit.
Amire számithattok, olyan témák melyek felnőteknek szól gyerekekről, minőségi, élmény orientált információ, aktualitás, gyors feldolgozás, és persze amit még ti igényeltek.
Végszó: Legyen a közösen eltöltött idő minőségi, élményszerü akár bölcsiben, otthon a lakásban anyával, felügyelővel, a nagyival.
Az oldal története
Ekkor jot az ötlet, hogy talán másoknak is vannak ilyen jellegű problémáik és miért ne osztanánk meg egymással. De ugyanakkor ajánlom Blogomat nem csak olyanoknak akik intézményes keretek között végeznek oktatást, hanem olyan édesanyáknak akik éppen otthon vannak cseperedő csemetéjükkel és szeretnének minőségi időt tölteni vele, és élményszerüvé varázsolni. Egyetemistának aki delutáni gyerekfelügyeletet válal, mert mennyivel job az a Baby- Sitter aki nem csak testi épségére vigyáz a gyermeknek, hanem szellemi épségére is odafigyel. Nagyszülőnek aki hétvégén tölthet el egy kis időt az unokával de nem igazán vanna ötletei mit is játszhat egy 1, 2 éves csöpséggel.